A szájreklám már Krúdynál is megjelent A királyné költője című elbeszélésében 1916-ban a véletlen, a referencia és a vagyonosság „értékei” mellett:

…

Az irodalmi asztaloknál sajnálták és gúnyolták a jobb sorsra érdemes Irmafyt. Minden éjszaka azt várták, hogy a Dunába ugrik, mire a bakterek hajnaltájban elhagyják a nyugodalmas kapu­mélyedéseket.

…

Irmafy az asztalkendőt a nyakába kötötte, és bizonyos benső megelégedéssel költötte el vacsoráját. Beszélhetnek ezek a szegények, amit akarnak, egyik se rajzolt ötvenforintosat dél­után.

…

Még éjfél előtt fizetésre hívta meg a kocsmárosleányt Irmafy, és gőgösen vonta elő mellény­zsebéből az ötvenforintosat.

A púpos író elhallgatott, mások is némi tisztelettel néztek Irmafyra. A színházi súgó ajánl­kozott, hogy a „Török Császár”-ig elkíséri Irmafyt.

Másnap, midőn Irmafy felébredt, egy rendőrtiszt vörös bajusza szúrta meg arcát, amint a párna alatt kotorászott.

…

A fogház ősz hajakat, bánatos hajlottságot és megalázkodást rakott Irmafy egykori gőgös fejére.

…

A bánat könyve: ez volt a kis füzetnek a címe, és Irmafy csak késő este hagyta el szobácskáját, hogy könyvében gyönyörködjön egyik-másik könyvkereskedő kirakatában. Félve suhant el a könyvesbolt előtt, és még az utca túlsó oldaláról szemlélte egy darabig a zöld füzetet a kirakat ablaküvege mögött.

Egy áprilisi estén, midőn Irmafy felgyűrt kabátban ismét elsietett a bolt előtt, az öreg könyv­kereskedő hirtelen kinyitotta az üvegajtót.

- Irmafy úr! - kiáltotta.

A költő megrettenve állott.

- Fontos közlendőm van, tessék irodámba fáradni - szólott az öreg, és ezüst fejét bólongatta.

A szűk irodácskában ezután így beszélt a kereskedő:

- Nemrégiben boltomban megfordult Ferenczy Ida, és a királyné számára magyar könyveket vásárolt. Többek között az ön könyvecskéjét is feltettük az udvari hintóra. Néhány nap múlva ismét boltomba lépett a nemes hölgy, és A bánat könyvé-t még egy példányban megrendelte a felséges asszony könyvtára számára. Részvéttel értesült az ön sorsáról, amelyet néhány szóval lefestettem.

Ezen az estén váratlanul megjelent az elveszettnek hitt Irmafy a „Csigá”-ban. Igaz, hogy egy magányos asztalnál foglalt helyet, mint bukott ember, de nyugodtan falatozott, hideg bort ivott, és a jóindulatú rejtvényszerkesztőt éjfél után asztalához hívta, midőn titokzatos szavakkal ecsetelte előtte a magas helyről jött érdeklődést.

A púpos legyintett a szomszédban:

- Irmafy nem javult meg az áristomban. Éppen úgy hazudik, mint azelőtt.

Ámde napról napra többen hallották az ezüst fejű könyvkereskedőtől a tényállást, és Irmafy is naphosszant a budai vár körül csavargott. Elgondolkozva, lehajtott fejjel, szinte áhítatosan ballagott estefelé Pestre, és a jóindulatú rejtvényszerkesztő kérdésére imádságos hangon válaszolt:

- Budán jártam... a Várban...

A „Csigá”-ból a különös hírek elterjedtek a városban.

Irmafy most már a templomokat is sűrűn látogatta.

- A jóságos királynéért imádkoztam - mondta ismerőseinek, akik apránként visszaszállin­góztak.

Magányos asztalánál a kiskocsmában gyakran leültek a költők. Egyszer a púpos is engedelmet kért a letelepedésre... Éjfélkor áhítatosan az ég felé emelte poharát Irmafy.

…

Teljes szöveg: http://mek.oszk.hu/06100/06195/06195.pdf